Kezdetben vala a egy fekete korong, a nagy és igazságos, az egy és oszthatatlan. Aztán lett vala magnószalag, mert az sátán betevé lábát a szent és sérthetetlennek hitt bőség forrásának a kapujába. De ez nem vala elég a bestiának, és ezért feltalálta vala a compact discet (az írhatót), a mi bőségünk elapasztóját. Ekkor már az hittük nem jöhet újabb csapás fénylő birodalmunkra, de ez a sötét herceg megadta kárhozott híveinek az internetes zeneletöltéseket is. Ó jaj, mivé lett egykor fénylő birodalmunk! Hová lett a zsír fazekainkból, hogyan hallgathatják ezek a sátán követői a kínnal-keservvel jogvédett zenéinket?
Nos, igen... A mese, amit nap mint nap hallunk a jogvédő lovagoktól, valahogy így hangzik a szájukból. Való igaz, hogy a nagy bevételek és a velük járó nagy és biztos profit már a múlté. Sokan cikkeztek már pro és kontra miért van ez így, valami igazsága mindenkinek van. Általában a kiadók a kérdést a profit csökkenése felől közelítik meg, és ez érthető, egyik sem jótékonysági intézmény.
Az egykoron működő modell, a sokáig aranytojást tojó tyúk már kiöregedett. Az egykor működő dolog valahogy így állt össze:
- megtalálom a tehetséget
- leszerződtetem hosszú időre
- befuttatom a rádióknál
- a zenészt kirúgom ha már nem kell vagy kezelhetetlen
- kaszálok 70 évig
A nyolcvanas évekig körülbelül ez a rendszer működhetetett. Persze ezzel túl sok volt a meló, ezért kissé módosítottak rajta:
- kitalálok valami jól eladható zenét, stílust vagy együttest
- keresek néhány lúzert, akikből "sztárt" csinálok
- leszerződtetem őket üveggyöngyökért
- befuttatom a rádióknál és a tévénél, miközben a bulvársajtót is tömöm a zaftos sztorikkal
- kirúgom a lúzereket
- kaszálok 70 évig
Ebben a modellben születetett néhány "arcnélküli" zenekar is, no persze a kiadók azt szerették volna, ha agyuk sincs a "sztároknak", és ez a törekvésük egész szép számban sikerült is... A jelenet a Ford Fairlane-ből a stúdióban beugrik?
Na mindegy. Eközben persze a zene tovább élt a füstös kis kocsmákban L.A.-ben, vagy Amszterdamban vagy épp Rióban. Csak a kiadók nem akartak tudni róla, vagy rontotta volna a saját termékük eladhatóságát, vagy kevés pénzt láttak belőle. Némi kis megújítási roham azért tapasztalható volt a techno-kultusz és a rave-party hullám meglovagolásával, de hitvitát mellőzve az Armin van Buuren és egyéb istenek nálam a második modellbe sorolandóak. Ja, fogjuk rá, eladták a lelküket.
Mindeközben az elérhető kiadói profit csökkenésnek indult. Azt mondják azért, mert már túl sok volt a másolás, a hamisítvány a piacon (100-ért a paprikát és a másolt Kozsó cédét), illetve a hatóságok nem léptek fel elég keményen ellenük. Ezért gyorsan megalakítottak néhány jogvédő szervezetet, ahol csodás tanulmányokkal felvértezve buzdítják a hatóságokat cselekvésre a bevételeik megóvásának érdekében. Na, ez már nem nagyon akar működni, ennek több oka is van.
Az egyik, hogy az adathordózói árhoz képest a kiadói ár valami felfoghatatlan és elfogadhatatlan árrést sugall. Jó persze tudjuk, vannak gyártási költségek, jogdíjak, meg egyebek, de az üres cd 50 forintja mellett valahogy nehezen akaródzik elfogadni a "gyári cd" 4000 Ft-os árát.
A másik, hogy a fizikai adathordozó mint olyan mára az "instant nemzedék" számára értelmét vesztette. Ők mindent és most azonnal akarnak. Ráadásul a "terméket" mindenhol használni akarják, az mp3 lejátszón, a telefonjukon, a számítógépükön, netbookjaikon, mindig és mindenhol korlátozás nélkül. Nem érdekli őket a DRM, nem kell nekik a cd, maximum a gyűjtőknek.
Mi lesz a mai nagy kiadókkal? Előbb-utóbb eltűnnek, vagy átalakulnak. Eltűnnek, mert az általuk képviselt üzleti modell a mai digitális korszakban életképtelen. Ideig-óráig hatósági segédlettel még nyerhetnek pár évet, de aztán meszeltek. Ráadásul a túlzott "jogérvényesítés" visszaüthet, lásd pl. a Sony féle rootkit esetet. Mi lesz a zenészekkel? A "kitalált termék zenészek" visszamennek szépen a hiperbe sorokat tölteni, és a bulvársajtó majd azon fog csámcsogni, ha lesz még egyáltalán... ;)
Az igazi zenészek (ez is lejárt, tudom) pedig koncertezni fognak, mi pedig elmegyünk rá. Ebből ők is megélnek valahogy, és mi is jobban érezzük magunkat. Mint egykoron, az "Erdős-korszakban", amikor csak a kiválasztottak kaphattak lemezt és fellépési és megjelenési lehetőséget... Attól mi még tudtuk hol lesz Kontroll-csoport vagy Ricse koncert...
Azért az üzlet is megmarad, mert "piacképes" jó zene mindig lesz. A működőképes elképzelést valahol ott sejtem, ahol mint home user meghallgathatod szabadon a zenét, és ha kedved van letöltheted, hordozhatod, megoszthatod. Ha valamelyik tetszik, akkor kiváló minőségben is hozzájuthatsz, ha tetszőleges összeggel támogatod a zenészt. Ami a lényeg, a pénzed nagyobbik része nem a kiadót és a sleppjét gazdagítja, hanem a zenészt. Ismerünk mára már több életképes működő céget, ilyen pl. a magnatune, a jamendo és ne feledkezzünk el a Radiohead zenekarról is, amelyik még tanúskodni is hajlandó a zenekiadók ellen. Természetesen az üzleti célú felhasználás itt is fizetős, de még mindig jóval barátságosabb módon, mert a bevétel itt is főként a zenészeket gazdagítja.
Az ilyen internetes "webkettes közösségi" oldalak további előnye, hogy elérheti a szélesebb közönséget pl. egy izlandi jégkunyhóban hobbizenélgető rockbanda, vagy akár egy Cape Town-i rapper is, amire eddig csak akkor volt lehetőségük, ha valamelyik rokon zenekiadó vállalatot igazgatott. A széles és korlátozásmentes hallgathatóság pedig hosszútávon eldönti, melyik a jó zene.
Elvégre Kodály már egyszer megmondta: Legyen a zene mindenkié!
