HTML

Pirate Bay per és a bírók

2009.05.20. 19:06 :: vvv999

Annak megállapítására, hogy a bírói döntés a Pirate Bay ügyben elfogult volt-e vagy sem, egy másik bíró vizsgálja Tomas Norström bíró nemzeti és nemzetközi szerzői jogi lobbicsoportokkal ápolt kapcsolatait. Azonban az eredetileg kijelölt bírót már le kellett váltani, mert ugyanazokhoz szervezetekhez köthető mint Norström, így a kinevezése nem nevezhető éppen elfogulatlannak.

A Pirate Bay perben eljáró bíró Tomas Norström objektivitását többen kétségbe vonták, mert tagja különböző nemzeti és nemzetközi szerzői jogi lobbicsoportoknak. Továbbá a védelem egyik ügyvédje azt panaszolta, hogy a bizonyítékuk van arra, hogy Norström kiválasztása nem a véletlen kiválasztás eredménye.

Az elfogultsági vádak kivizsgálására a fellebbviteli bíróság Ulrika Ihrfelt bírónőt jelölte ki.  Az ő feladata eldönteni, hogy Norström ítélkezése elfogult-e vagy sem, a fellebbezési kérelem befogadása előtt. Ha megállapítást nyer, hogy Norström elfogult volt, az ügy akkor újra a kerületi bíróság elé kerül, ami azt jelenti, hogy nem szükséges fellebbezés az ügynek ebben a szakaszában.

Azonban kinevezése után nem sokkal Ulrika Ihrfelt azzal vált ismertté, hogy ő is volt tagja ugyanazon szerzői jogi szervezeteknek, mint az "elfogult" bíró. A kinevezést bírálta több bírósági elemző, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát is. Az egészséges jogérzet a gyakorlatban azt diktálná, hogy a bíróságnak nem csak tárgyilagosnak és elfogulatlannak kell lennie, hanem annak is kellene látszania, egyértelműen nem ez a helyzet most itt.

Ezek után annak érdekében, hogy elkerüljék a további negatív sajtóvisszhangot, a fellebbviteli bíróság kiadott egy sajtóközleményt, amelyben bejelenti, hogy elvették Ihrfelt-től az ügyet, a helyére pedig három új bíróból álló csoportot jelöltek ki. Ennek a csoportnak a feladata a beadvány pártatlan elbírálása, mindamellett, hogy tagjai nem köthetőek a szerzői joghoz.

"A három bíró egyike sem tagja vagy volt tagja a szóban forgó [szerzői jogi] szervezeteknek" - áll a fellebviteli bíróság közleményében. De vajon tényleg ez a helyzet?

A Pirate Bay-es Peter Sunde egy egyszerű Google-kereséssel felfedezte, hogy az egyik bíró Anders Eka, csatlakozott The Stockholm Center for Commercial law-hoz, együtt a filmipar ügyvédével Monique Wasted-del, és Peter Danowsky-val, aki a zeneipart  képviseli a Pirate Bay vizsgálatban.

Ugyanakkor a fellebbviteli bíróságnak nem áll szándékában, hogy új bíró(ka)t jelöljön ki. "Anders Eka-nak nincs kapcsolata a szerzői jogi kérdésekkel, valamint az abban érdekeltekkel. Nem látom be, hogy ez a különleges kapcsolat hogyan vezethet oda, hogy megkérdőjeleződjön Anders Eka alkalmassága, vagy hogy elfogultsággal kezelje az ügyet" - mondta Fredrik Wersäll, a fellebbviteli bíróság elnöke.

A bíróság nem foglalkozik a fellebbezési üggyel, mielőtt Norström elfogultsági ügyét nem rendezik. "Az elfogultság kérdése kap elsőbbséget, és ebben legfeljebb pár hét alatt dönteni kell" - mondta fellebbviteli bíróság elnöke.

A jogi összeférhetetlenséget követő tiltakozások után a Pirate Bay per újratárgyalása szinte elkerülhetetlen. Ezért nem meglepő, hogy a szórakoztató ipariak próbálnak némi pénzt kihúzni a vádlottakból, mielőtt még túl késő lenne.

via Torrentfreak

Szólj hozzá!

Címkék: p2p torrent news pirate bay

A bejegyzés trackback címe:

https://vvv999.blog.hu/api/trackback/id/tr361134035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása